Dilis Blog-archívum
-Log In-
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
-Statisztika-
Indulás: 2005-07-14
 
Aki nem hall is hallja

Aki nem hall is hallja,

mert kézzel is énekel



Remélem mindenkinek jól telt a karácsony :D

Az én karácsonyom felülmúlt minden eddigit. Három napon keresztül ünnepeltem. :)
24.-én nagypapám és a húga jöttek át hozzánk. Főztünk beszélgettünk, és koradélután együtt megebédeltünk. Természetesen itt aludtak nálunk, hiszen másnap csatlakozott társaságunkhoz unokatestvéremék négyfős csapata. Nehéz volt egyszerre mindenkit leültetni, de a hűtőt áthelyeztük új szállására, és így egy plusz asztal segítségével mindenki egyszerre falatozhatott a szokásos fejedelmi lakomából. A beszélgetés mindenről szól, sajnos egyszer még a „mécses is eltörött”, mikor az elhunyt szeretteink kerültek szóba.
Ajándékbontás igazán mulatságosra sikerült idén! :D
Atitól kaptam egy hűtő mágnest, amint az van, hogy; „Mosolygok mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.”
Olyan aranyos :D Majdnem elsírtam magam. Meg kaptam Atitól és Marytól közösen egy igazgyöngy fülbevalót. Mary kötött nekem sálat! Imádom! :D
Persze könyv is van még a listán, kesztyűk, meg egyebek… :)
26.-án pedig apukám nővére, azaz a nénikém jött át, mostoha unokatestvéremmel és a két gyerekkel.

 Waaa most tudtam meg, hogy Arashi-ból Sho-nak 13 évesen tetszett egy magyar lány! XD
Az egészben az a legjobb, hogy amikor a showban megemlítette Magyarországot senki sem nézett, hülyén, hogy Magyarország? "az mi és hol van"! I LOVE Japan! :D 



 Szóval karácsony. Néztünk képeket Angliáról, ahol unokatesóm dolgozott fél évig. Jópofa volt! Aztán sajnos bébiszittert kellett játszanom, mert a gyerekekkel kellet filmet néznem, és így nem tudtam rokonokkal beszélgetni :S
Mind1 százhuszonötödszörre is megnéztem a Vándorló Palotát! XD
Karácsony óta ülök itthon és punnyadok :D
Tegnap voltam orvosnál… Mire eltaláltam ahova háziorvosom küldött! XD Lejártam a lábam, és eltévedtem Budapesten! Köszi Sajti, hogy végül kisegítettél a bajból! 

Lassan szilveszter.
Itthon leszek Maryval Atival meg 2 barátjukkal, mert betegség miatt amúgy sem mozdulnék ki szívesen másfelől meg feje tetejére fordult a világ XD

 Ma miután Atiékkal nem voltunk múzeumba, és nacit se sikerült találni, míg ők átmentek Maryékhoz, én hazahoztam a kaját, amit vettünk, és befeküdtem a tv elé. Mióta gyógyszerrel tömöm magam iszonyatosan álmos vagyok! :/
AXN-en éppen a Letterman Show ment Bruce Willis-el és érdekesnek találtam, így a végét megnéztem! :D
Után egy nagyon érdekes produkció került bemutatásra. Sia a hölgy neve aki énekelt, kék és rózsaszínre festett kézzel, dalol el nekünk egy nagyon szép számot.
A dal a „Some People Have Real Problems” című albumjáról a „Soon We'll Be Found” volt.
Miközben énekelt, számunkra is hallható hangon, a keze is énekelt! Ugyanis kézjelekkel mutogatta el a dalszöveget!
A halláskárosultak ugye ugyan úgy érzik a hangokat, mint mi, amikor egy öveget vagy lufit tartunk a kezünkben. Emellett pedig így a dalszöveget is értik! Jópofa!
Az album borítója nagyon érdekes, két lány van rajta: egyik testileg teljesen normális, csak szomorú, és egy esőfelhőből esik rá a víz.
A másik lány arcán mosoly ül, se keze, se lába. „Valakinek van igazi problémája”(!) 

Sia - Soon We'll Be Found

Some People Have Real Problems

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Abúcsú
Aszeleken túlra
ATél édes illata
Aviszont látásra
Avíz rejtett bökcsessége
Aki nem hall is hallja
Akkor még
Álmodtam egy világot
Az emlékezés pillanata
-
Atoleranciám otthon maradt

Before The Worst
-
Bolondok

Édes álmokat
Egy apró könycsepp
Egy milliomos első szerelme
Egy perc mennyország
Éjféli agyrém
-
Egy csepp béke, és tengernyi szerelem
Élég volt

félelmetesen apró

Házi Dolgozat


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.