A tél édes illata 

Van valami csodálatos, gyönyörű a télben és a hidegben. Megnyugtató érzés tölt el, amikor a hideg levegő súrolja a bőrömet. Az orromon át mély levegőt veszek, és a mámorító illat egészen elbódítja a fejemet.

Tegnap voltam a leleteimért az Örs vezértéri központi laborban. Itthon álltam a buszmegállóban, a havas eső miatt elázott a hajam, de egy cseppet sem zavart. Mikor felszálltam a buszra, hosszú és unalmas utazás elé néztem. Csak sóvároghattam a kinti hideg után, ami előzőleg már teljesen elfagyasztotta az arcomat és a lábujjaimat. Mikor leszálltam a Bosnyák téren a buszról lassú, és puha léptekkel haladtam a villamos felé, ami természetesen elment az orrom előtt. A meleg busz után a hideg, kés módjára vágta a bőrömet. Sajnos a következő villamos két percen belül befutott a megállóba. Vonakodva, de felszálltam. Minden egyes perccel közelebb kerültem a megállóhoz, aminél végre leszállhattam. Felhívtam apukámat, hogy merre kell menni a rendelőhöz, ahol kiadják a laboreredményemet.

Viszonylag könnyen eltaláltam odáig, mert elég egyértelmű volt merre, kell mennem. Iszonyatosan hideg szél fújt a téren, ettől függetlenül mégis, lassan és komótosan közelítettem meg az épületet. Mindenfelé sietős emberek húzták össze magukon a kabátjukat amennyire csak tudták, hogy így védjék testüket a hidegtől. A szél teljesen megbolondította a hajamat, és a már amúgy is vizes kócrengeteg most vad táncot járt.

Hamar elértem az épület elé, és komótosan, kimért léptekkel haladtam fel a lépcsőn. Az ajtó kinyílt előttem, és a kitáblázott útvonal segítségével, pár perc múlva már az eredményekkel a táskámban haladtam ismét a hideg mámorban.

Felhívtam nagypapám húgát, aki a japánomat szponzorálja, hogy meglátogathatom-e. A válasz, szokás szerint egy szívélyes igen volt. Egyedül haladtam kőbánya sötét utcáin, a sötétség, ami a hideggel párosult megnyugtató volt. 

Mámorító érzés volt, ahogy a hideg átölelt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés