Házi Dolgozat 

A búcsú 

„Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz.” Richard Bach 

Nem számít, mennyi időre veszel búcsút, pár napra, hetekre vagy örökre, akkor is keserédes lesz. Eszedbe jutnak a régi szép emlékek és élmények, amik a szeretteidhez, vagy otthonodhoz kötnek. Búcsút vettél, de az emlék örökre megmarad, semmit nem felejtesz el, csak nem emlékszel rá. A búcsú mindig nehéz lesz, de a jó és rossz érzések keverékével teli. Ne félj hát, emelt fővel indulj a holnap felé! 

Búcsút vettem a szerelemtől, amit irántad éreztem. Szerettelek, de már nem. Örök búcsút vettem, ettől a keserédes érzéstől, ami legtöbbször iszonyú fájdalmat okozott, mégis függővé tett. Vágytam a szerelmedre, mint még soha semmire életemben, mégsem viszonoztad az érzéseimet. Szép volt, amíg tartott, még az is, ami szörnyű fájdalmat okozott, mert a szerelem és az idő mindent megszépített. Tegnap eljött az ideje, hogy végleg búcsút vegyek az irántad táplált érzéseimtől. Szomorú vagyok, de tudom, hogy boldog leszek, amint a holnap rám virrad. El fog múlni a keserű szájízem, nem vágyom majd többé a csókodra, ölelésedre, és ami tegnap még hozzád kötött holnap már nem fog létezni. Szerettelek, de a búcsú most mégsem szomorú. 

Búcsút veszek a tájtól, ami előttem fekszik. A nyári fülledt levegő homályosítja el a tekintetemet, ahogy végighordozom a völgyön. Élénkzöldben pompázik, minden fa, bokor, és fűszál. A virágok az ég felé fordítják színes orcájukat, hogy magukba szívják a szikrázó napsugarakat. Elvetem magam a sűrű zöld gyepen, és a rohanó felhőkre meredek az égen. Vajon hova rohannak ennyire? Fut át fejemen a gondolat, amit már el is felejtettem. Zárt szemhéjamon át is bántja szememet a tűző nap fénye, miközben hűs szél robog át a völgyön. Mikor belépek, a rét szélén fekvő házunkba, a küszöbön még visszafordulok, hogy hosszú időre búcsút vegyek a tájtól, amit mihamarabb szeretnék viszontlátni. 

Búcsút fogok venni a családomtól, és a sok baráttól, akik összegyűltek. Hosszú sorok kanyarognak a pultokhoz, hogy leadja mindenki a maga csomagját. Nagy nyüzsgés van a reptéren, ahogy ez el is várható. Ahogy körülnézek, sok mosolygó arcot, és könnyes szemet látok. Búcsúzkodnak, örökre, vagy csak egy időre. A sok jókívánság és utolsó kedves szó, ami mosolyt csal arcomra, juttatja eszembe, a sok közös élményt és emléket. Mosolygós, de könnyes szemek erdejében, indulok az előttem lévő jövő felé. Mikor lehuppanok a repülőn nekem szánt székre, egy ovális ablak mellet, keserű lesz a szájízem. Amint felszáll a repülő, a pasztellkék ég felé, hosszú időre búcsút fogok venni az otthonomtól, és még utoljára szeretteimtől is. 

Mindenki búcsúzott már életében, ez az életünk szerves részét képezi, hogy elválunk egy időre, vagy akár örökre. Ez is egy esemény, egy magálló a hosszú úton. Mikor megszülettünk megkaptuk a sétapálcánk, egy kalapot a tűző nap ellen, egy útitáskát, és egy cipőt, ami mindenféle izgalmas és érdekes helyre visz el minket. Néha, mégis úgy érezzük, a cipő nagyon nyomja a lábunkat, hasítja a bőrünket, és kellemetlenné válik a viselése. Azt kívánjuk, bárcsak megállhatnánk, és levehetnénk a cipőt, de nincs megállás, ha szúr, ha fáj, menni kell tovább, az úton a távoli jövő felé. Felnövünk, megkomolyodunk, megöregszünk, de emelt fővel fojtatjuk utunkat az ismeretlenbe. Minél hosszabb az utunk, annál többször búcsúzunk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés