Egy milliomos első szerelme

-Mert vele akarok lenni, mellette és fogni a kezét, biztosan a pokolra kerülök.-

Eun-whan

Ígéretet tettem neki, hogy újra találkozunk. Akkor még hittem, hogy csupán csak tíz napra válunk el egymástól. Végül is az ígéretet beváltottam, csak a dátumot tévesztettem el.

Mikor először viszontláttam őt, fel sem ismertem, csak egy idegeső és furcsa lánynak tartottam, ahogy követett engem a szállodámban. . Későbbi elmondása szerint, aznap azért jött, hogy búcsút vegyen tőlem, rég nem látott barátjától.

Folyton az ő tekintetét láttam mindenhol abban a mocskos és lepukkant faluban, ahova kényszerítettek engem. Rosszul voltam az emberektől, és a környéktől is, mégis ő irritált a legjobban. Később jöttem rá, hogy ki is ő valójában, aki mindig olyan becsmérlően tekintett rám.
Mikor kiderült, súlyos szívelégtelenségben szenved, jöttem rá, többet jelent számomra, mint egy gyermekkori barát.
Mindketten tudtuk, hogy borzasztóan fog fájni, mikor el kell válnunk, mégis belementünk a kapcsolatba egy szép jövő reményébe. Nem vágyott semmi másra, csak, hogy együtt lehessünk, amíg lehullik az első hó.

- Mióta?-kérdezte.
- Mi?
-Szeretsz engem.-mondta fáradt, halk hangon.
- Attól a pillanattól, hogy megláttalak.-feleltem.

Így ültünk a hintaágyban, egy hideg téli napon a nagy előadásunk után. Eun-whan fáradtnak tűnt, fejét a vállamra hajtva hunyta le a szemeit. Kérte had aludjon három percet. Csak három percet…
Mikor lehunyta a szemét, kezdett el szállingózni a sűrű fehér hó.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés