Mióta megépült az ablakommal szemben lévő ház, azóta kevesebbet látok az égből. De ameddig látom az eget, addig egy egészen apró részével is beérném. 
Ha most lenne egy fényképezőgépem, biztosan megörökíteném azt a halvány szivárványt, amelyik az egyik felhő sarkában bújt meg. Ha meglenne az a gép, biztosan minden nap megörökíteném az eget, mert egyszer sem néz ki ugyan úgy, minden nap új ruhában tündököl, és mindegyikben gyönyörűen mutat. Igazam van?
A felhők takarásából a Nap így is szüntelen próbál elvakítani. Felvágós. Ugyan olyan kerek, mint a Hold, de soha nem lesz olyan elegáns. A Hold szolid és visszafogott, éppen ezért gyönyörűbb, mint a tündöklő Nap. Tudd meg, aki feltűnösködik, az azért teszi, mert amúgy nem venné észre senki!

 

 

 

A napokban egy érzés kínozna, ha zavarna, de nem zavar. Antiszociális lettem, nem mintha eddig nagyon központi személyiség lettem volna, és minden percemet emberek között töltöttem volna, de régen ez más volt. Régen is magányos voltam. Régen sem zavart. 
Talán az a furcsa, most ebben a helyzetben, hogy jól érzem magam benne. Nem arról van szó, hogy unatkozom, és lapos lett az életem. Egyszerűen csak nyugodt. 
Csak a csend ölel körül. Lett időm magamra, és arra, hogy végre vegyek egy mély levegőt, elgondolkozzam azon, amin el kellett és átértékeljem azokat a dolgokat, amiket át kellet.
Mást meglehet, zavarna, vagy untatna ez a helyzet, de most, hogy már nyakig benne vagyok, elmondhatom, mint tapasztalt ember, hogy nagyon hasznos volt számomra. Először megijedtem attól, hogy elzárkóztam a világ elől. Nagyon megijedtem, attól féltem valami súlyos agykárosodást szenvedtem a napon. De rá kellet jönnöm, hogy ez is egy állomás volt a hosszú vonatúton. 
Mikor rájöttem, hogy semmi bajom és, hogy ez is csak egy időszak az életemből, a nagy nyomás megszűnt a mellkasomon, és még az eddiginél is nyugodtabb lettem. Egy apró szakasz, de annál fontosabb.

Hazafelé a sínek mellet, csak a szűz hóban hagyott cipőnyomom emlékeztetett engem honnan jöttem. Át a parkon is csendesen, és könnyen hullottak a hópelyhek az égből. A lámpák a távolban, mint apró szentjánosbogarak világítottak a sűrű hó zuhatagban. Alig láttam valamit, ahogy haladtam előre a kabátom is egyre fehérebb lett a hópihéktől, a lépteim elnémultak, és az autók zaja is halkabb lett. Egy félelmetesen apró perc volt, de körülölelt a megnyugtatóan sűrű csend.


 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.